Tizenkettedik-tizenharmadik (május 21 péntek):

 
Elsőként is szeretném Levi pajtit szülinapja alkalmából felköszönteni. Természetesen ezt megtettem sms-ben is, de itt azért mégis hivatalosabb:). Másodszor bocs h kihagytam egy napot, de a tegnapi elég gyorsan elment.
 
Tegnap: Suli után a parkban melegettünk kicsi a napon, majd "haza" indultunk, ugyanis estére élőzenés pubozást terveztünk. 21:00 kor találkoztunk a belvárosban, a Temple Bar utcáin meghallgattunk pár amatőr zenekart, majd kiválasztottunk egy "kocsmát" az este hátralevő részének eltölésére(sajna a nevét nemjegyeztem meg). Helyet szerencsére eléggyorsan találtunk annak ellenére h kb 10en voltunk. Elégszarul kezdődött az este (nemsok mindenkit ismertem és mint tudjátok nem vagyok az az "egyszerre barátkozni kezd" típus) de pár guinness és az élőzene (plusz a rögtönzött karaoke:)) eléggyorsan megtette a hatását. Nagyonjóléreztem magam de mivel mégcsak csütörtök volt az utolsó busszal hazajöttünk. A pubról még annyit megemlítenék (mert ez még itt sem szokványos), h a mellékhelységnek vécésbácsija is volt, aki megmontda melyik hely szabad:), majd a kézmosásban is segített (ha éppen kellett és ez NEM ÉN VOLTAM), illetve  a legvégén a kezedbe nyomta a kéztörlőt és segített kiválasztani a megfelelő axe (lynx) illatot az este folytatásához:). Ez utóbbi temészetesen csak választható opció volt.
 
Ma: ez volt Enrikó uccsó napja  suliban (ezt nagyonsajnálom egészjól összehaverkodtam az olasz úrral). Könnyes búcsút vettünk az uccsó óra után, majd a tegnapi ismerősökkel összefutva elindultunk ebédelni a A St. Stephen Green parkba (itt akartuk elfogyasztani a megvásárol kaját). Isszonyat jó idő volt (egyszálpólós). Kb 3órát töltöttünk fetrengve a füvön a kék ég alatt. Mellénk három magyar nő meg egy kisember telepedett le. Kicsit beszélgettem velük, csináltam nekik pár képet. Mikor meguntuk a meleget, elindultunk vásárolgatni (sokaknak ez az uccsó vagy az uccsó előtti hete itt). Mondanom semm kell én annyira nemvettem sokmindent:)). 
 
Ezután "hazatértünk" mivel ma péntek van és itt mindenki kimozdul a hétköznap uccsó napjára való tekintettel. Mondhatni ez egy szabály. Szval hosthaza értem, megettem a vacsim (aszem mikor megettem a fűszeres, tésztába csavarós dolgot, és egy "köszönöm finomvolt"-ot biggyesztettem a papírra azt úgy értelmezték, h csak a csípős fűszereset szeretem:)de sebaj mer azt ténylegszeretem ha hús is van hozzá), ma szószostészta :S (hús nélkül!!!???) volt. Mind1 megettem (gondolni kell az estére is). 
 
A helyi kultúráról: a guinness után új kedvenc sört avattam. A bulmers "bogyó" izesítésű termékét volt szerencsét megkóstolni. A smithwick's gyönyörűszép vörös sörét is kipróbáltam tegnap (sajna nemnagyon éreztem a külülönbséget a lager sörökhöz képest, mivel töknáthás voltam), nemvolt rossz.
 
A hétvégi program változott. Nemvalószínű h a nyugati partra megyünk. Vmi más lesz amiről még nemtok :).Nade mára ennyi, készülnöm kell az éjszakára. Jó8!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://matyikulfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr562021625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása