2010.05.12. 22:00
negyedik
Negyedik nap (május 12 szeda):
Mai oldalamat a buszozással kezdeném, talán kihagyhatom az unalmas, mindennap ismétlődő reggeli részeket.
Szval kicsit korábban indultam a buszhoz mint szoktam. A 37-es busz ért először hozzám (a belváros felé a 37, 38a/c, 39a/c visznek), így habozás nélkül felszálltam. Az emeleten kerestem magamnak helyet, mivel az alsó rész szokás szerint tele volt. Különbenis jobban szeretek felül lenni:). Felértem a lépcsőn és észrevettem két ismerős spanyol katonát. Mint később kiderült, az összes csoporttársam - kivéve az olaszt - ott volt a buszon (bár ez csak akkor tűnt fel mikor Miriam rámköszönt kicsit hangosabban a reggel megszokottnál - egészenpontosan mindenki felfigyelt rá)
Az első szünetben Lenéztünk egyet kávézni. Mivel én nem élek vele és többen említették az ír tea rossz minőségét, gondoltam teszek egy próbát. A töforró lével elégettem a nyelvem (még most is fáj), ráadásul tényleg nemvmi jó az itteni lötty. Bár fekete tea, de olyan keserű mint a kávé és sztem a kofffein tartalma is annak közelében lehet.
Az ebédszünetben újabb svájciakat ismertem meg, illetve azok ismerőseit (japán valamint olasz embereket). Hamburgereztünk egyet, egy hamburgerétteremben.
Suli után felnéztünk a tetőterasztra, ahol egy japán csaj lefényképezkedett velünk, majd egy kisebb beszélgetést folytattam az iskola egyik vezetőjével magyarországi élményeiről. A végén elmontda hol találom az irodáját, és megkért h ha bármiféle problémám lenne forduljak hozzá bizalommal. Ezután elmentünk egy újabb vásárló-sétáló utcába. Meghallgattunk pár utcazenészt (volt egy naggyonjó banda is közöttük), benéztünk egy parkba, újra kávéztunk/kávéztak, majd hazaindultunk. Én lakom a legközelebb a belvároshoz, így én szálltam le legelőször. Mikor megérkeztem megvacsoráztam (lasagne-t főttkrumplival:)), majd körülnéztem egyet a környéken. Kiderült h van egy szép park a közelben. Hú majdnem elfelejtettem: egy újabb pozitívum. Bementem fülpucipálcit venni egy boltba, meg is találtam rá volt írva az ára 3 euro. Odavittem a pulthoz leraktam a pénzt, és a faszi felvilágosított h csak 1.50, el lett írva. ennyi:)
Ez volt az első napom itt eső nélkül. Kicsit mintha melegebb is lett volna, sőt úgyhallottam h megváltozik a széljárás így melegebb levegő áramlik a térségbe jövő héttől:). Talán felvehetem a rövidgatyáim egyikét, vagy akár pulcsiban is flangálhatok széldzseki nélkül:) Lassan már a hétvégét tervezzük. Pénteken a Jameson gyárlátogatás tűnik esélyesnek :), szombaton pedig úgy néz ki lenézünk a tengerhez (ez nem iskolai program, előbbi viszont az). Mára ennyit. Jó8!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
hondani 2010.05.13. 00:04:23
Üdv
[Todec] 2010.05.13. 21:39:18
üdv: Levi