énéscsakén 2010.05.17. 21:33

kilencedik

 Kilencedik nap (május 17 hétfő):

 
Nem lesz egy hosszú bejegyzés ezt már most látom. Tegnap óta fáj a torkom és nem is vagyok túl jól. Bár most vacsi után kicsit mintha jobb lenne. 
 
A nap többékevésbé szokványosan zajlott. Eltekintve egyetlen apróságtól, immáron hivatalosan is világpolgárrá váltam a facebook-nak köszönhetően. De erről többet beszélni sem szeretnék, illetve nemleszek a farmszomszédotoksem.
Két újabb csoporttárssal bővültünk. Egy német férfi és egy német nő csatlakozott az osztályunkhoz. Az akcentusuk elégfura, a nő néha teljesen németül kommunikál. Ilyenkor bólogatok.
 
Ebédre a spar étterméből választottunk kaját. Személyszerint melegszendvicset ettem, majd egy muffint. Ezután hazaindultunk. Mindenki fáradt volt (a hétfőre és a tegnapesti bulira való tekintettel) de én amúgyis elindultam volna (nem éreztem magam túljól). 
 
A buszon "hazafelé" némettudásom vizsgáztatásául Mirjam kifelezéseket illetve szavakat kérdezett és meglepően jó munkát végzett Nagy Veronika tanárnő az egyesötös dolgozataival. 
 
Mihelyst megérkeztem lefeküdtem, de mivel aludni nemtudtam megnéztem pár mesét (bocs Bálint véletlenül elhoztam a DVD-d, magamtól ugyebár nemlenne mese DVD-m:)). Vacsira halat ettem krumplival (itt mindenhez az jár) és zöldborsóval. 
 
Holnap lehet h veszek egy sálat mert a sajátomat (amit nagyonnagyonszeretek) otthonhagytam. Egy helyen még láttam is hasonlót, bár barnát nem fedeztem fel közöttük. Minedenesetre ugyanolyan "barna altersálat" szeretnék, úgyhogy majd keresek egyet. Talán holnap több mondanivalóm lesz...  üdvözlet és jó8! 

A bejegyzés trackback címe:

https://matyikulfoldon.blog.hu/api/trackback/id/tr302011357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása